Két ember meghalt egy lakástűzben

2012.09.04. 08:05

Egy nőt holtan találtak a tűzoltók egy kigyulladt épületben Dunaegyháza külterületén ma hajnalban, egy férfit pedig életveszélyes állapotban kórházba szállítottak, ahol belehalt sérüléseibe – közölte Kovács Andrea, a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Egy 36 négyzetméter alapterületű épületben keletkezett tűz, amit a solti és a dunaújvárosi tűzoltók oltottak el.

A baon.hu tudósítása szerint a lángokban álló házból a tűzoltók két embert mentettek ki. Egyikük, egy 58 éves nő a helyszínen életét vesztette, míg egy 48 éves férfit súlyos égési sérülésekkel szállítottak a mentők a budapesti Honvéd kórházba. Kedden hajnalban a férfi is életét vesztette.

A ház harmadik lakóját, egy 53 éves nőt még a tűz keletkezése előtt mentő szállította kórházba, mert elmondása szerint délután, italozás közben szóváltásba keveredett a ház férfi tagjával és ennek során megsérült.

A tűz oka egyelőre ismeretlen, annak megállapítására tűzvizsgálat indult. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított.