Az uniót népszerűsítik a hátrányos helyzetű településeken
Közös programot hirdet Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs Szatmár-Bereg megye hátrányos helyzetű kistérségeinek 12-18 éves diákjai részére a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság magyarországi képviselete és az Európai Parlament tájékoztatási irodája Mi vagyunk Európa! címmel.
Huszönöt településen szerveznek vetélkedőket a diákok számára. Pályázni rajzzal, fogalmazással, kisfilmmel és kérdőív-kitöltéssel lehet. A programindító rendezvényen Farkas Bertalan űrhajós és Biros Péter vízilabdázó arról beszélt, mit jelent nekik magyarként világot látni, európainak lenni.
Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár és Szűcs Tamás, az Európai Bizottság képviseletének vezetője a program fontosságáról szólva elmondta, hogy a hátrányos helyzetű településeken a legnagyobb az EU elutasítottsága Magyarországon. „Ahhoz, hogy a gyerekek tudatosabbak legyenek, aktivitásra kell ösztönöznünk őket” – foglalta össze Győri Enikő a Mi vagyunk Európa! vetélkedő sorozat lényegét.
A vetélkedő felhívása, a rendezvénynaptár és minden más fontos információ megtalálható a program honlapján.