Katonai lőszerek robbanhatnak Veszprém-Gyulafirátóton

2013.08.20. 19:37

Két különböző helyen, egymástól egy kilométer távolságra ütött ki tűz a veszprém-gyulafirátóti erdőben kedden, a lángok lakott területet nem veszélyeztetnek - erősítette meg az MTI információját a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Zsigray Dániel elmondta, hogy a tűz megfékezéséhez veszprémi, balatonfűzfői, siófoki, székesfehérvári és pétfürdői tűzoltók vonultak ki. Az erdő a két helyszínen négy, illetve öt hektáron ég.

Estére a tűzoltóknak sikerült körülhatárolniuk a tüzet. A honvédségi lőtér területén korábbi gyakorlatok során kikerült, fel nem robbant lőszerek robbanhatnak fel - tájékoztatta a helyszínről a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője kedd este az MTI-t.

Németh Tamás elmondta: az erős szél ugyan még változtathat a helyzeten, de úgy tűnik, sikerült lokalizálni és körülhatárolni a Veszprém-Gyulafirátót külterületén keletkezett tüzet. A mostani információk szerint az erdős-bokros terület mintegy 8-10 hektáron ég. A tűz lakott területet továbbra sem veszélyeztet.