![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Ötszáz református lelkész érkezik Magyarországra az 'igen-ért'
Mintegy ötszáz határon túli magyar református lelkész hirdet igét november 28-án és december 5-én a magyarországi templomokban. Erről a Kárpát-medencei Református Generális Konvent Elnöksége döntött a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán szerdán Beregdarócon.
Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta: elsősorban a népszavazás ténye az, amit szeretnének a magyar közvéleményben tudatosítani. Az igehirdetés mellett a határon túli református lelkészek tájékoztatást adnak közösségük helyzetéről - tette hozzá. November 28-án egyértelműen azt kérik majd a lelkészek a gyülekezetek tagjaitól, hogy vegyenek részt a december 5-i népszavazáson és igennel voksoljanak a kettős állampolgárságra.