Az MDF bemutatta népszavazási plakátjait

MTI
2004.11.27. 15:45
Az MDF bemutatta népszavazási plakátjait

Az MDF a párt országos választmányának szombati ülésén mutatta be a kettős állampolgárság mellett érvelő népszavazási plakátjait - mondta Katona Kálmán a tanácskozás szünetében az MTI-nek. A plakátok azt hirdetik: "szavazzunk igennel a kettős állampolgárságért" - mondta a választmány elnöke.

Tájékoztatása szerint az ülésen Gémesi György, a párt elnökhelyettese tartott helyzetelemzést, majd a résztvevők elfogadtak egy határozati javaslatot, amely felszólítja a kormányt, tegyen meg mindent a januári lakossági gázár-emelés elkerülése érdekében.

Katona Kálmán az MTI-nek elmondta, hogy az egyik budapesti szervezet, amely "irányultságában a kivált frakciótagokkal szimpatizál" a választmány ülése előtt, a székház kapujában kifejezte egyet nem értését a párt vezetésével. A mintegy 25 ember azt követelte, hogy az MDF változtassa meg álláspontját a kórházprivatizációval kapcsolatban. Szurdoki János, a II. kerületi szervezet bíróság által visszahelyezett elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a kétigenes szavazás melletti kiállásokat kívánták demonstrálni.