MSZP: a választmány dönt a jelöltállítás menetéről

MTI
2005.01.18. 20:44

Az MSZP elnöksége a hét végén terjeszti az országos választmány elé a 2006-os országgyűlési képviselőjelöltek kiválasztására vonatkozó javaslatát - közölte újságírókkal Hiller István pártelnök, az országos elnökség keddi budapesti ülésének szünetében.

Ha a választmány egyetért a javaslattal, a jövő héten megkezdődik az érintettek kiválasztása - tette hozzá. Mint mondta, azon személyek kapják a jelöltséget, akiknek a legnagyobb az esélyük a mandátum elnyerésére. Követelmény velük szemben a szociáldemokrata értékek, valamint a nemzeti kulturális, történelmi hagyományok iránti elkötelezettség.

Ő, mint elnök, illetve a párt elnöksége valamennyi megyében élni kíván egyetértési jogával, az egyéni választókerületek, valamint a területi listák jelöltjeit illetően - jelentette ki Hiller István.