Népszavazás utáni egyeztetés Ózdon

MTI
2005.01.26. 17:56

Továbbra sem tudni, hogy mikor önállósulhat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózd Hodoscsépány-Somsály városrésze, a különválást előkészítő bizottságot ugyanis illegitimnek minősítette a borsodi város önkormányzata, miután a megyei közigazgatási hivatal is hasonlóan foglalt állást - tájékoztatta az MTI-t Benedek Mihály, Ózd polgármestere szerdán.

A 3.100 lakosú városrész lakói még 1996-ban népszavazáson döntöttek úgy, hogy elszakadnak az észak-borsodi várostól, ám az azóta eltelt nyolc év alatt különböző okok miatt nem sikerült véghez vinni a népakaratot - mondta az MTI-nek Berecz István, a különválást előkészítő bizottság vezetője.

Tájékoztatása szerint az 1996. decemberi érvényes és eredményes népszavazás ügye az Alkotmánybíróságot is megjárta, a vagyonmegosztás a mai napig nem történt meg, a válást ellenzők ellennépszavazást is kezdeményeztek, amely azonban érvénytelen volt. Ráadásul személyes konfliktusok hátráltatták a tárgyalások megkezdését, pereskedések és feljelentések jellemezték az elmúlt nyolc évet.