A munkába járási költségek nagyobb részét térítik meg
Több százezer ember utazhat olcsóbban a munkahelyére, miután a parlamentben hétfőn
egyhangúlag döntöttek a munkába járás költségeinek új elszámolási rendszeréről - mondta az MSZP két politikusa. "Költségtérítés címén az autóval munkába indulók az eddigi kilométerenkénti három forint helyett ezentúl kilenc forintot számolhatnak el" - közölte Farkas Imre, a parlamenti frakció gazdasági munkacsoportjának tagja. A személyi jövedelemadó mostani módosításával ugyancsak kedvezőbb helyzetbe kerülnek azok, akik tömegközlekedést használnak - emelte ki. A korábbiakban a bérletekhez vagy a menetjegyhez számlát kellett csatolni. A változás értelmében azonban a munkáltató köteles számla nélkül is megtéríteni a munkahely és a munkavállaló otthona közötti távolság tömegközlekedési költségeit - tette hozzá.