Három érettségi vizsgaidőszak lesz jövőre
Eddig ősszel és tavasszal szerveztek érettségi vizsgákat. Minden tárgyból lehet majd vizsgát tenni, emelt és közép szinten egyaránt. Ugyanakkor a hét vizsgatípusból csak ötfajta tehető le ebben a vizsgaidőszakban. Így a középiskolai tanulmányokat lezáró, és előrehozott vizsgát nem tehetnek a diákok. Lehet ugyanakkor ismétlő, kiegészítő vagy szintemelő érettségit tenni. Ebben a vizsgaidőszakban elsősorban azokat a diákokat várják, akiknek már van érettségijük, de a felvételi miatt valamilyen tárgyból vizsgázniuk kell. A vizsgák a középiskolai oktatást nem zavarják, azokat az OKÉV által szervezett helyszíneken tartják.
A következő tanév rendje szerint az alapkészségek meglétét vizsgáló mérést tartanak negyedik, hatodik, nyolcadik és tizedik osztályokban valamennyi tanulóra kiterjedően, és alapozó méréseket szerveznek a kétnyelvű és anyanyelvű nemzetiségi iskolák negyedik évfolyamán.