Az egyházak kiakadtak Kuncze egyházfinanszírozási javaslatán

MTI
2005.11.22. 14:45
A történelmi egyházak kedden közös nyilatkozatban közölték, hogy nem értették félre az SZDSZ nevében kifejtett nézeteket az állam és az egyház kapcsolatáról, s ha az egyházakhoz intézett levelét Kuncze Gábor pártelnök bocsánatkérésnek szánta, azt a maguk részéről elfogadják.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői Kuncze Gábor múlt vasárnap az MTI-hez is eljuttatott levelére reagáltak. A nyílt levél, amelyet 25 magyarországi egyház vezetőinek írt az SZDSZ - az egyház-finanszírozásra vonatkozik. A liberálisok egyház-finanszírozási javaslatának a lényege, hogy az egyházak hitéleti tevékenységét ne valamennyi adófizető, hanem a hívek e célra elkülönített adójából finanszírozzák. Az SZDSZ összevonná az szja egyházaknak és civil szervezeteknek adható egy-egy százalékát.

Kiemelték, hogy az egyház és állam kapcsolata sok kérdést felvet és ezekre sokféle válasz adható, de az igazi választ elsősorban a törvények betűjének és szellemének korrekt megtartása jelenti, nem pedig a napi, választási szempontok szerint megfogalmazott, tartalmilag ellentmondásos, komolytalan javaslatok hangoztatása".