Kihallgatták a bíróságot bíráló Thürmer Gyulát

MTI
2006.01.10. 15:51

Rágalmazás miatt hallgatta ki kedden a rendőrség Thürmer Gyulát, a Magyar Kommunista Munkáspárt (Munkáspárt) elnökét; a pártelnök visszautasította az ellene felhozott vádat.

Előzőleg 2005 végén Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke rágalmazás miatt tett feljelentést a Munkáspárt egyes vezetői ellen, arra hivatkozva, hogy a párt honlapja politikainak nevezte a bíróság egyik, a Munkáspárt belső vitájával kapcsolatos ügyben hozott ítéletét.

Thürmer Gyula a kihallgatás után elmondta, visszautasította a vádakat, és ma is politikai állásfoglalásnak tartja a Fővárosi Bíróság ítéletét.

Schiffer András, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezet képviseletében elmondta, hogy azért ajánlottak jogsegélyt a Munkáspárt vezetőinek, mert álláspontjuk szerint nem lehet senkit a közhatalmi szervek tevékenységéről tett véleménynyilvánítása miatt megbüntetni, ezt az alkotmány szavatolja.