A luxusadó-bevétel 40-45 százaléka fővárosi

MTI
2006.02.03. 14:31

A nagy értékű ingatlanok után fizetett - várhatóan egymilliárdos összegű - luxusadó mintegy negyven-negyvenöt százaléka a fővárosi ingatlanok után fog befolyni - mondta Kékesi Tibor, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának helyettes vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A százmillió forintot meghaladó ingatlanok a főváros mellett főként a megyei jogú városokban és az üdülőkörzetekben találhatók; az adónem az ország 3200 önkormányzatából mintegy 400-at érint - közölte Kékesi Tibor az MTI kérdésére, hozzátéve, hogy a bevétel az önkormányzatokat illeti.

Répássy Róbert, a Fidesz jogi programjának szóvivője szerint hiteltelen, amit a hatalom a luxusjavak megadóztatásáról nyilatkozik, hiszen éppen a Medgyessy-Gyurcsány-kormány volt az, amelyik rekordmértékben fordította luxuskiadásokra az adófizetők pénzét.