Kóka feltételt szabna a majdani koalíciós kormányzáshoz

MTI
2006.02.17. 17:32

Kóka János gazdasági miniszter azt javasolja a szabad demokrata tárgyalóknak, hogy "szabják majd a koalíciós kormányzás feltételéül az államháztartás haladéktalan rendbetételét".

Kóka, aki egy Svájcban megrendezett vásáron vett részt, telefonon az MTI-nek pénteken azt mondta: úgy látja, hogy az állam jelenti a legnagyobb visszahúzó erőt a gazdaság számára. A gazdasági miniszter az ICEG pénteki, budapesti, az államháztartási reformról szóló konferencián elhangzott előadásokkal kapcsolatban megjegyezte: "a szocialisták és a konzervatívok egyaránt félnek megnevezni a szükséges lépéseket".

A liberális politikus javaslata szerint 10 százalékos megtakarítást kell megkövetelni a közszférában, amely jelenleg 1.800 milliárd forintba kerül. Véleménye szerint nem elég a minisztériumoknál végrehajtani a megtakarítást, hanem a közigazgatás és a közszféra minden szintjén végbe kell vinni.

Kóka szerint 2008-tól be lehetne vezetni az egykulcsos, 20 százalékos adórendszert, ami "lökést adhat a foglalkoztatásnak, a külföldi működő tőke beáramlásának és elősegítheti a gazdaság kifehérítését".