Nem sietnek a kisebbségiek

MTI
2006.06.12. 11:48
Eddig közel húszezer választó kérte kisebbségi névjegyzékbe vételét az Országos Választási Iroda (OVI) világhálós honlapján hétfőn délelőttig közzétett adatok szerint; ez mintegy öt százaléka a 2001. évi népszámláláson magukat nemzetiségnek vallóknak. A 13, Magyarországon bejegyzett kisebbség közösségeihez tartozók június 1. és július 15. között kérhetik a települési jegyzőnél a jegyzékbe vételt. Csak azok vehetnek részt az októberi őszi kisebbségi választásokon, illetve azok lehetnek a választásokon jelöltek, akik ebben az időszakban kérik a névjegyzékbe vételt. A 2001. évi népszámlálás adatai szerint 443 ezren vallották magukat a 13 kisebbség egyikéhez tartozónak. A legtöbben a cigányok: közel 206 ezren, míg a legkevesebben az örmények: 1.165-en.

A múlt évi törvénymódosítás óta most első alkalommal állítanak össze kisebbségi névjegyzéket. Korábban minden választójogosult szavazhatott kisebbségi jelöltre. A most októberben tartandó választáson, amely egy időben lesz az önkormányzati választásokkal, településenként egy - indokolt esetben több - szavazókört állítanak fel. A kisebbségi önkormányzati választásokat a helyi választási bizottságok írják ki, ha egy adott nemzetiség névjegyzékében legalább harmincan szerepelnek. A kisebbségi testületek öt tagból állnak, és azokból kerülnek ki, akikre a legtöbben szavaztak.