Gyertyás demonstráció az iskolabezárások ellen
Gyertyás demonstrációval tiltakoztak a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola megszüntetése ellen tanárok, diákok és szülők péntek este az iskola előtt. Törökné Schiffert Edit, az iskola igazgatója beszédében hangsúlyozta, nemcsak a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola fennmaradásáról van szó, hanem még 20 szakképző intézményről, amelyet szintén be akarnak zárni.
A demonstráción jelen volt Kucsák László, a fővárosi önkormányzat oktatási bizottságának fideszes képviselője, illetve szolidaritásukat fejezték ki a bezárásra ítélt iskolák képviselői.
Az MTI hét elején közreadott információja szerint a Fővárosi Önkormányzat oktatási bizottsága 21 szakképző iskola átszervezését és bezárását javasolja. Ezen intézmények között szerepel egyebek mellett az idén 150 éves Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola is, melynek diákjai és pedagógusai korábban éhségsztrájkkal, illetve utcai demonstráción tiltakoztak az önkormányzat tervei ellen. Az iskolában jelenleg 650 diák folytatja középfokú tanulmányait.