Erzsébet
1 °C
4 °C

Együtt emlékezett a Fidesz és az MSZP Szombathelyen

MTI
2007.02.25. 21:34
Nem az előre meghirdetett helyszínen emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól Szombathelyen vasárnap, mert a szervezők nem kaptak közterület használati engedélyt az önkormányzattól.

Eredetileg az egykori Államvédelmi Hatóság Király utcai épületének falán elhelyezett emléktáblánál lett volna a kegyeleti megemlékezés és a koszorúzás, mint a megelőző években, de most a szervezők "technikai okokra" hivatkozva a Savaria Szálló előtti térre irányították át a megemlékezésen megjelent több mint kétszáz embert.

A megemlékezést kizárólag civil szervezetek szervezték, a Honderű Asztaltársaság, a Polgári Egyesület Szombathelyért, a Recski Szövetség és az 56-os Szövetség.

Tímár Péter, a Honderű Asztaltársaság elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a helyszínváltoztatás oka az volt, hogy nem kaptak közterület használati engedélyt a helyi önkormányzattól.

Szavai szerint "a szervezők is hibáztak", hiszen a jogszabályban előírt határidőnél később adták be kérelmüket, ám a korábbi években az önkormányzat illetékesei rugalmasabban kezelték a dolgot.

"Ahhoz, hogy az ünnepséget az eredeti helyszínén lehessen megtartani, le kellett volna zárni az utcát a forgalom elől, ehhez pedig az önkormányzatnál és a rendőrségen is be kellett jelenteni a rendezvényt" - mondta.

A megemlékezés során a beszédek helyszínéről gyertyákkal, fáklyákkal, nemzeti színű zászlókkal a kézben a Király utcai ház falán elhelyezett emléktáblához vonultak, és csendesen megkoszorúzták azt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?