Az azonosítókról kérdezik a jogvédők az ORFK-t

MTI
2007.02.27. 14:05

Az esetleges március 15-i erőszakos események bekövetkezése kapcsán a Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatást kért az országos rendőrfőkapitánytól arról, hogy történtek-e a jogsértések megelőzését szolgáló intézkedések a rendőrségnél a gumilövedék használatával, illetve az azonosító jelzéssel kapcsolatban, közölte a civilszervezet az MTI-vel kedden.

A jogvédők szerint szeptember-októberben az erőszakosan fellépő tüntető csoportok feloszlatásának elrendelése jogszerű volt, azonban a rendőrök fellépése számos esetben vélhetően megvalósította a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményét.

A civilszervezet szerint elengedhetetlen, hogy a gyülekezések biztosításában részt vevő rendőrök a törvény szerint jól látható azonosító jelet viseljenek. Emellett szükség lenne olyan részletes szabályozásra is, amely az arányosság elvére figyelemmel pontosan rögzíti, milyen feltételek fennállása esetén és milyen módon használhat a rendőrség gumilövedéket tömegoszlatás során.