Független kontroll alá helyeznék a rendőrséget a civilek

MTI
2007.04.05. 13:12

Egy, a rendőrség tevékenységével kapcsolatos panaszokat vizsgáló szervezet felállítását szorgalmazza a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), jelentette ki Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke csütörtökön Budapesten a Panasz-mechanizmusok, a rendőri eljárásokkal kapcsolatban című konferencián. Mivel a rendőrség állampolgárok elleni bűncselekmény miatt szinte nem vonható felelősségre, ezért a különböző civil szervezetek már évek óta próbálnak javaslatot tenni egy hatékony külső kontroll kialakítására, mondta Kőszeg Ferenc.

Emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány-kormány által tavaly ősszel a zavargások kivizsgálásával megbízott Göncöl-bizottság jelentésében sürgette egy úgynevezett rendőrségi ombudsman felállítását. Ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány a rendőrségi törvény módosítására vonatkozó javaslata nem foglalkozik a független civil kontroll létrehozásával.

Dénes Balázs, a TASZ elnöke szerint a rendőrség a legnagyobb vesztese annak, hogy Magyarországon nincs egy, az állampolgárok jogait védő szervezet. Ha kialakulna egy hatékony panaszelbírálási mechanizmus, akkor a rendőrség presztízse is javulna, fűzte hozzá.