Három pályázó a gyöngyösi kórházra

MTI
2007.04.23. 14:24
Eddig három befektető adta be pályázatát a gyöngyösi Bugát Pál Kórház működtetésére - jelentette be hétfőn az MSZP városi elnöke, aki a település polgármestere is egyben.

Ugyanakkor az intézmény április 1-étől megváltozott rendszerben finanszírozhatatlan, ezért az önkormányzat a pályázattól függetlenül a finanszírozás felülvizsgálatát kéri - közölte Hiesz György.

A polgármester elmondta, hogy az egészségügyi reform végrehajtása során, több mint 40 százalékkal csökkent a jelenleg 400 ágyas intézményben az aktív ágyak száma.

A működtetés júliusi magánosításáról a pályázat május 8-i lezárulása után, várhatóan júniusban születhet döntés. A Fidesz helyi szervezete korábban már bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez a működtetés privatizációjának megakadályozására.