Állítólag ötmilliárdot spórolhat évente a büdzsé a kormánynegyeden

MTI
2007.05.03. 13:15

A magyar adófizetőknek 140 milliárd forintos megtakarítást jelent 25 év alatt a kormányzati negyed kialakításának az a konstrukciója, amelyről a kabinet döntött, közölte Gál J. Zoltán államtitkár a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Elmondta, a kormány a legolcsóbb, az állam és a magánszféra együttműködésén alapuló PPP-konstrukcióban megvalósuló megoldást választotta a többségében független szakértőkből álló előkészítő bizottság által javasolt négy elképzelés közül.