Megemlékezés Kádár sírjánál

MTI
2007.05.04. 21:28
Két-három tucat szimpatizáns jelent meg virággal vagy mécsessel a kezében péntek délután a budapesti Fiumei úti temetőben, Kádár János egykori MSZMP pártvezető héten feldúlt és azóta körbekerített sírjánál, a Magyarországi Munkáspárt 2006 felhívására.

Beszédek nem hangzottak el, a résztvevők mécsest gyújtottak, illetve többen Kádár János fotóját helyezték el a fából készült kerítésen.

Orosz József, a Munkáspárt budapesti elnöke az MTI-nek elmondta, hogy beszédek nélküli néma főhajtást szerveztek, amellyel a résztvevők kifejezték tiszteletüket Kádár János iránt, illetve tiltakoztak a sír feldúlása ellen.

A Munkáspárt kezdeményezéséhez csatlakozott a Civil Parlament, a Haladó Erők Fóruma, a Kádár János Baráti Kör, a Magyar Antifasiszta Liga, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Marx Károly Társaság, a Május Elseje Társaság, és a Társadalmi Demokrácia Mozgalom felhívva tagjaikat, hogy vegyenek részt a néma főhajtáson.

Szombaton délelőtt a Thürmer Gyula nevével fémjelzett Magyar Kommunista Munkáspárt tart tiltakozó megemlékezést a sírnál.