MSZP-székház: öt pályázó jelentkezett
Öt pályázó jelentkezett az MSZP Köztársaság téri székházának megvásárlására, mindegyik pályázat érvényes, mindegyik pályázóval elkezdődik a tárgyalás - mondta Beák Attila, az eladással megbízott ingatlaniroda vezetője pénteken. Beák nem kívánta megnevezni, kik adtak be pályázatot.
Az MSZP pénteken közölte: lezárult az MSZP Köztársaság téri székházának értékesítésére kiírt pályázat. A bíráló bizottság megtekintette a pályázók ajánlatait.
Beák szerint a tárgyalások két-három hétig tarthatnak. A megbeszélésen a pályázatban leírt fizetési és egyéb feltételeket egyeztetik, pontosítanak bizonyos dolgokat. Az ingatlanos szerint az ajánlott összeg nagysága és a fizetési feltételek dönthetik el, ki vásárolhatja meg végül a székházat.
Az MSZP politikai vezetői már a február végi tisztújító kongresszus után kiköltöztek a Köztársaság téri székházból az I. kerületi Vérmező úton található egyik irodaházba. A Köztársaság téren a párt ügyfélszolgálata, a könyvelés és az üzemeltetéssel foglalkozók maradtak.