Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Gyurcsány leszámolna a Kurucinfóval

2007.08.23. 16:16

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben szólította fel Takács Albertet, hogy járjon utána, mit lehetne tenni a Kurucinfó című internetes újság ellen. Az igazságügyi és rendészeti miniszternek arra kell választ adnia, hogyan védheti meg a köztársaság önmagát a Kurucinfó "gyűlöletkeltő gyakorlatával szemben". A miniszternek "a lehető legrövidebb időn belül" jelentést kell tennie a kabinet elé.

A Kurucinfó rendszeresen közöl zsidókat és cigányokat támadó cikkeket. A portál külföldi szerverek segítségével működik, vagyis nem világos, hogy a hazai törvények mennyire vonatkozhatnak rá. Takácsnak most ezt a kérdést is meg kell vizsgálnia. Arról is javaslatot kellene tennie, hogy milyen nemzetközi jogi eszközökkel lenne mód határozottabban fellépni a Kurucinfóval szemben.

Budai Bernadett kormányszóvivő azt mondta, hogy többek között a Magyar Gárda megalakulása tette aktuálissá a Kurucinfó elleni fellépést. "Ha az ilyen intézmények, szervezetek, szerveződések sértik mások jogait, meg kell vizsgálni, milyen eszközökkel lehet fellépni ellenük" - mondta.