Büntetőjogilag is szankcionálná a gyülöletbeszédet az MSZP

MTI
2007.09.11. 15:30

Az MSZP-frakció szerint nem elégséges a gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálása, szükség van a büntető jogi szabályozásra is - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A frakció kitart a tavasszal benyújtott, a büntető törvénykönyvet módosító előterjesztés mellett, amely két évig tartó szabadságvesztéssel büntetné azt, ha valaki olyan kijelentést vagy mozdulatot tesz, amely alkalmas a magyar nemzet vagy a lakosság egyes csoportjai becsületének csorbítására - közölte a politikus.

Bárándy Gergely hozzátette: a feles támogatást igénylő törvényjavaslatot jelenleg nem támogatja a kormány, mivel azzal nem ért egyet az SZDSZ. Emlékeztetett rá, hogy a kormány kezdeményezte a polgári törvénykönyv módosítását a gyűlöletbeszéd szankcionálása miatt. Mint mondta, az MSZP-frakció hétvégi ülésén a képviselők egyhangúan támogatták, hogy a polgári jogi szabályozás mellett szükség van a büntető jogi szabályozásra is.