Friderika
12 °C
29 °C

Az MDF szemetet szedetne a szemetelőkkel

MTI
2007.10.19. 14:45

Pénzbírsággal és hulladékszedéssel büntetné a közterületen szemetelőket az MDF - jelentette be Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum budapesti elnöke pénteken Budapesten.

"A Magyar Demokrata Fórum szerint a közterületen való szemetelés a jelen életminősége és a jövő környezeti állapota ellen elkövetett bűn, melynek mielőbbi visszaszorításáért arányos, de kellően szigorú büntetéssel kell fellépni. Az MDF javaslata szerint a szemetelést 2009. január 1-jétől pénzbüntetéssel és szemétszedéssel büntetnék" - mondta Almássy Kornél. A politikus hangsúlyozta: a közterületfenntartó vállalat nem képes tisztán tartani a környezetet, ezért van szükség nagyobb felelősségre az állampolgárok részéről.

Azt, aki egy cigaretta csikket eldob egy buszmegállóban, 2-3 doboz cigi árára büntetnék - mondta a politikus a távirati iroda kérdésére. A párt tervei szerint egy felvilágosító kampány után vezetnék be a szemétbírságot. Almássy Kornél úgy vélte, néhány millió forint elég lenne a figyelem felkeltésére. A szemétbírság bevezetéséhez önkormányzati rendeleteket és a büntető törvénykönyvet is módosítani kellene - tette hozzá.

Az MDF alelnöke kitért arra, hogy a szemetelőkre a közterületfenntartó társaságok embereinek és a rendőröknek kellene figyelniük. Almássy Kornél szerint ez nem róna többletterhet a rendőrökre, "beleférne a munkájukba".