Szilvásy Laborc Sándort nevezné ki az NBH élére

MTI
2007.12.06. 14:05

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter továbbra is kiáll amellett, hogy Laborc Sándor legyen a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezetője. Szilvásy György erről egy kérdésre válaszolva beszélt a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Jelenleg is tart Laborc Sándor nemzetbiztonsági ellenőrzése, amelyet nem a polgári, hanem a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok egyike végez - közölte a titokminiszter.

Szilvásy György megerősítette korábbi kijelentését, amely szerint ha nem állapít meg kockázatot a vizsgálat, felterjeszti Laborc Sándor kinevezését a miniszterelnöknek. Arra a kérdésre, hogy ha nem ez történik, van-e más jelöltje, a tárca nélküli miniszter azt mondta, ezzel akkor akar foglalkozni, ha a helyzet előáll. Újságírói érdeklődésre, hogy miért ragaszkodik Laborc Sándor személyéhez, amikor az SZDSZ is kifejezte aggályait a jelölt kapcsán, Szilvásy György azt mondta, a liberális párt tartózkodott a szavazásnál a jelölt nemzetbiztonsági bizottságbeli meghallgatásakor, ugyanakkor azt is jelezte, tudomásul veszi a kinevezést.