MSZP: az SZDSZ belügye, mi történt a tavalyi tisztújításon

MTI
2008.02.17. 16:06

Nyakó István szerint az SZDSZ belügye, hogy történtek-e szabálytalanságok a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon. Az MSZP szóvivője erről egy kérdésére válaszolva beszélt budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.

Kóka János, az SZDSZ elnöke szombaton jelentette be, hogy a Szabad Demokraták Szövetségében erős a gyanú, hogy a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon szabálytalanságok történtek. A pártelnök vizsgálatot rendelt el az ügyben és annak eredményétől függően kész újra ringbe szállni az elnöki posztért.

Kóka János szombaton azt mondta, nem tudják pontosan mi történt, de annyi látszik, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes küldöttei nem szabályosan vettek részt a küldöttgyűlésen és nem szabályszerűen szavaztak. Hozzátette, hogy senki nem tudhatja, hogy ki hogyan szavazott és azt sem tudhatják, hogy abból a megyéből kik vettek részt a tisztújításon és hogyha helyettük mások jelentek meg, akkor azok kik, s milyen szándékkal érkeztek.