Horváth Ágnes: nagyot javult a kórházi menü

MTI
2008.03.05. 15:41

A tavaly december 1-jével felemelt normatívának köszönhetően jelentős javulás állt be a kórházi ételek minőségében, jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal (ÁNTSZ) közösen 208 intézményben végzett kérdőíves felmérésre hivatkozva. A miniszter elmondta: a rendelet előtt átlagosan 390 forintból oldották meg a kórházak egy beteg napi étkeztetését, ma, három hónappal a rendelet érvénybe lépése után az átlag 550 forintra emelkedett.

További fontos előrelépésként említette Horváth Ágnes azt, hogy 40-ről 156-ra nőtt azoknak a kórházaknak a száma, ahol van étkezési munkacsoport és dietetikus állapotfelmérés is. Hozzátette: nem minden kórház vezette még be a rendelet minden pontját, de nincs olyan intézményről tudomásuk, ahol ne történt volna pozitív változás.

Az ételek mennyiségével kapcsolatban Horváth Ágnes úgy nyilatkozott, hogy a rendelet megjelenése után minden kórház biztosított a két fő étkezés mellett egy harmadik, kisétkezést is, illetve sok intézmény bevezette a betegek részére a folyamatos folyadékellátást is. Az MTI kérdésére válaszolva Horváth Ágnes elmondta: a későbbiekben az Egészségbiztosítási Felügyelet folyamatosan fogja ellenőrizi a kórházakat, az ételek minőségéről és mennyiségéről eddig panasz "nem nagyon" érkezett a minisztériumhoz.