Már 16 gyanúsítottja van a Zuschlag-ügynek

MTI
2008.03.07. 14:20

A Zuschlag János és társai ellen folyó bûnügyben pénteken újabb gyanúsítottat hallgatott ki az ügyészség; a 16. gyanúsított kihallgatásával az ügyészség a nyomozást befejezte, mondta Szabó Ferenc megyei fõügyész-helyettes.

Szabó Ferenc elmondta, hogy ezen a héten a két újabb személy gyanúsítottként történt kihallgatása nem eredményezi az ügy elhúzódását.

A megyei fõügyész-helyettes sem az újabb gyanúsított sem Zuschlag János vallomásának részleteirõl "nem adhat tájékoztatást".

A Bács-Kiskun Megyei Fõügyészség indítványára a Szegedi Városi Bíróság tavaly szeptember 21-én rendelte el Zuschlag János elõzetes letartóztatását. Az MSZP volt országgyûlési képviselõjét, a kiskunhalasi szervezet korábbi elnökét, az MSZP megyei szervezetének volt ügyvezetõ elnökét - társaival együtt - a megyei fõügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerûen, bûnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja, társadalmi szervezetek költségvetési támogatásainak szabálytalan felhasználása miatt.