Eddig ketten pályáznak a János kórház főigazgatói posztjára

MTI
2008.04.08. 13:10

A hét végén jár le az egyesített János Kórház főigazgatói posztjára kiírt pályázat, amelyre még senki nem jelentkezett, de ketten biztosan pályázni fognak, közölte Szolnoki Andrea kedden. A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy május 5-én kerülnek az eseti bírálóbizottság elé a pályázatok. Az egészségügyi bizottság pedig május 22-én nevezi ki az új főigazgatót, aki júniustól öt éven át irányíthatja majd a kórházat.

A szabad demokrata politikus megerősítette az MTI azon információját, hogy az intézmény jelenlegi megbízott vezetője, Badacsonyi Szabolcs és Pintérné Gönczi Ágnes is várhatóan indul a posztért. Badacsonyi Szabolcs az SZDSZ egészségügy-politikusa, ő korábban a János Kórházba olvadt Budai Gyermekkórház főigazgatója volt. Pintérné Gönczi Ágnes pedig szocialista kötődésű, ő korábban a Veres János pénzügyminiszter választókerületében lévő nyíregyházi kórházat vezette, jegyezte meg Szolnoki Andrea.