A BKV finanszírozásáról tárgyal a főváros és a kormány
A BKV finanszírozásáról kezd tárgyalásokat ma a főváros és a kormány, a megbeszélésen a főpolgármester az állami támogatás növelését vagy a cégre háruló adók és járulékok csökkentését fogja javasolni.
Demszky Gábor pénteken, a BKV-szakszervezetek által bejelentett sztrájk napján sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Budapest a saját zsebéből már nem tud több pénzt adni a BKV-nak, csak ha máshonnan, például az oktatástól, az egészségügytől vagy a szociális szférától von el.
Közlése szerint tavaly a Budapesten keletkezett 450 milliárd forint személyi jövedelemadónak kevesebb mint egy százalékán osztozkodhattak a fővárosi önkormányzatok, az állami újraelosztás igen nagy mértéke miatt. A főpolgármester a MÁV által élvezett kedvezményeket sürgette a BKV részére is, például a gázolaj jövedéki adójának visszaigényelhetőségét és a 10 százalékkal olcsóbb áramvásárlási lehetőséget. A kormányzatot a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárai képviselik a tárgyaláson.