Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Megerősítette a Hospinvest szerződését a hevesi megyegyűlés

MTI
2008.04.24. 12:03

A Fidesz kezdeményezése ellenére nem helyezte hatályon kívül csütörtökön a Hospinvesttel megkötött, az egri kórház működtetéséről szóló szerződését Egerben a hevesi megyegyűlés. A Fidesz Polgári Frakció azzal indokolta kezdeményezését, hogy lehetetlenné vált a szerződés teljesítése, mert az 1300 közül 850 dolgozó nem hajlandó lemondani közalkalmazotti jogviszonyáról.

A szerződés megkötéséről hozott korábbi határozatát megerősítve arról is döntést hozott a szocialista vezetésű testület, hogy nem ért egyet az Észak-magyarországi Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételével. A Hivatal szerint a Hospinvest Zrt. pályázata sem a megyegyűlés vagyongazdálkodási szabályzatának, sem a pályázati kiírásnak nem felel meg. A törvényességi felülvizsgálatot a Fidesz-frakció tagjai kezdeményezték. Azt kifogásolták, hogy a tenderkiírásban megjelölt három éves bankgarancia helyett a Hospinvest csak az elmúlt két évre vonatkozó igazolást csatolt a pályázatához. A Heves Megyei Közgyűlés szocialista alelnöke a vitában azzal érvelt, hogy az igazolás mind célját tekintve, mind formailag megfelelt a kiírásnak.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!