A szocialisták a Magyar Chartáról

MTI
2008.07.08. 21:07

A Magyar Charta kezdeményezése az állampolgárokhoz szól, és nem egyik vagy másik párthoz. Ha más pártok nem akarják, hogy egypárti rendezvény legyen belőle, a legegyszerűbb, ha saját híveiket is a részvételre ösztönzik - írta az MSZP frakcióvezetője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Lendvai Ildikó szerint a jogszabályok módosítása és a joggyakorlás egyértelműsítése szükséges, de nem elégséges feltétele a demokrácia megvédésének. A Magyar Charta a demokratikus többség kiállására kínál lehetőséget, pártállástól függetlenül mindenkinek, aki "megálljt parancsolna az erőszaknak."

A szocialista frakció egyértelműen elítélte azt a brutális és aljas támadást, amely a melegfelvonulás résztvevőit, szimpatizánsait és az őket védő rendőröket érte - emlékeztetett álláspontjuk kifejtése során a frakcióvezető. Leszögezte azt is, hogy szükségesnek tartják a gyülekezési törvény módosítását, amelyet már korábban javasoltak. Hozzátette: javaslatuk elfogadása esetén nem kerülhetett volna sor azonos helyen demonstráció és ellendemonstráció szervezésére.

A szombati budapesti meleg büszkeség napján történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országház épülete előtt vasárnap tett sajtónyilatkozatában a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet kezdeményezett, egy Magyar Charta formájában, amelynek gyűlést hirdetett szeptember 6-ára.