Elhalasztották az Index.hu kontra főváros tárgyalást

MTI
2008.09.25. 13:43

Elhalasztották az Index.hu által a Fővárosi Önkormányzat ellen a 4-es metró építésével kapcsolatos közérdekű adat kiadásának megtagadása miatt indított per tárgyalását csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A felperes jogi képviselője a tárgyaláson elmondta, annak ellenére, hogy az internetes portál által kért, a metró építésével kapcsolatos hatástanulmány időközben hozzáférhetővé vált az interneten, fenntartják a keresetüket, mert a törvény szerint az eljárásban a bíróságnak azt az időpontot kell figyelembe vennie, amikor megtagadták az adat kiadását. Azt kell vizsgálni, hogy a kérés időpontjában volt e oka megtagadni az adatok kiadását, tette hozzá.

Az alperes jogi képviselője a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy időközben a kért adatok nyilvánosságra kerültek. A per okafogyottá vált, mondta az önkormányzat ügyvédje.

A per október 21-én folytatódik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Az első emeleti lakás teljes egészében égett.

január 24., 15:20

  • Belföld
Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

A Vasúti Hatósági Főosztály megnevezte a vállalat problémáit.

január 24., 16:30

  • Belföld
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.

január 24., 15:08

  • Belföld
A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését

A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését

A rendkívüli helyzet miatt változások léptek életbe.

január 24., 16:10

  • Belföld
Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Új főszerkesztőt is kinevezett a lap vezetése.

január 24., 16:39

  • Belföld
Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán

Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felháborítónak nevezte, amit a főpolgármester és társai művelnek.

január 24., 14:52

  • Belföld
Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Több millió forint értékben vittek el tableteket és telefonokat.

január 24., 16:19

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Belföld
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Miskolcon

Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Miskolcon

A DVTK – Újpest FC labdarúgó mérkőzés miatt döntöttek így.

január 24., 14:17

  • Belföld
Megjelent Vitézy Dávid előterjesztése „Rákosdubajjal” kapcsolatban

Megjelent Vitézy Dávid előterjesztése „Rákosdubajjal” kapcsolatban

A Podmaniczky Mozgalom vezetője javaslatokat tett a Fővárosi Közgyűlésnek.

január 24., 17:56

  • Belföld
Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani.

január 24., 07:06

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje

Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje

A DK elnöke elmondta, szerinte valójában miért szavazza meg a kormány a szankciókat.

január 24., 18:09

  • Belföld
Orbán Balázs: Donald Trump elnöksége a magyar kormány elveit követi

Orbán Balázs: Donald Trump elnöksége a magyar kormány elveit követi

A politikai igazgató szerint „mindez még csak a kezdet”.

január 24., 14:29

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Belföld
Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

A szakemberek szerint az ügynek politikai üzenete is van.

január 24., 10:16

  • Belföld
Ukrán és orosz nyomra is bukkantak a bombariadók ügyében, felvették a kapcsolatot Kijevvel

Ukrán és orosz nyomra is bukkantak a bombariadók ügyében, felvették a kapcsolatot Kijevvel

Szakértők vizsgálják a technikai nyomokat.

január 24., 09:40

  • Belföld
Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra

Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra

Mérgező gázok is keletkezhettek.

január 24., 11:25

  • Belföld
Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon

Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon

A miniszterelnök az iskolákat ért bombafenyegetésekről is beszélt.

január 24., 07:41

  • Belföld
Újpestért indul a politikus, aki fejfájást okozott Orbán Viktornak és Botka Lászlónak is

Újpestért indul a politikus, aki fejfájást okozott Orbán Viktornak és Botka Lászlónak is

A botrányairól ismert politikus az Indexnek elmondta: korszakzárást szeretne.

január 24., 09:45

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Belföld
Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat.

január 24., 13:17

  • Belföld
Felfegyverkezve rabolta el négy csongrádi férfi az adósaikat

Felfegyverkezve rabolta el négy csongrádi férfi az adósaikat

Egyiküket megerőszakolták.

január 24., 13:26

  • Belföld
Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök

Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök

Egy 45 éves nő volt a bűnbanda vezetője.

január 24., 17:51

  • Belföld
Vádat emeltek a Balaton déli partján fosztogató férfi ellen

Vádat emeltek a Balaton déli partján fosztogató férfi ellen

A férfi nyolc hónapon keresztül tört be nyaralókba.

január 24., 10:27

  • Belföld
Öngyilkos lett egy tatabányai diák

Öngyilkos lett egy tatabányai diák

A tanuló nemrég váltott iskolát, de a tanárai szerint ennek ellenére már jól beilleszkedett.

január 24., 10:55

Neked ajánlott