Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Kivonultak a fideszes képviselők a parlamentből

MTI
2008.09.30. 21:29

Kivonultak a 2007-es költségvetés végrehajtásáról szóló általános vitáról a Fidesz frakció jelenlévő tagjai kedden este, mivel Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szerint a kormány nem tud elszámolni az államháztartási hiány pontos adataival. Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent pontosításából kiderült, hogy a 2007-es államháztartási hiány a kormány által mondott 5,5 százaléknál fél százalékkal kisebb lett.

A Fidesz volt pénzügyminisztere kezdeményezte, hogy mindezek miatt napolják el a 2007-es zárszámadásról szóló általános vitát, azonban az ülést vezető alelnök a házbizottsághoz utalta ezt az ügyrendi javaslatot. Varga Mihály szerint a zárszámadási vita nem folytatható, ameddig a kormány pontos magyarázatot nem ad a statisztikai hivatal módosítására.

Varga Mihály kedd esti közleményében is hangsúlyozta: "hatalmasat tévedett a Pénzügyminisztérium a 2007-es államháztartási hiányadatok és a gazdasági növekedési adatok tekintetében - ez derült ki a KSH legújabb számításaiból." Mint írta, a zárszámadási vitában Keller László államtitkár nem tudott magyarázatot adni a történtekre, ezt követően a Fidesz kivonult az ülésteremből, mert a vita folytatása ilyen körülmények között értelmetlen és felelőtlen lett volna.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!