Nem tarthat rendezvényt a Magyar Gárda Ivánban

MTI
2009.01.28. 14:30

Megtiltotta a Magyar Gárda szombatra, a Győr megyei Ivánban tervezett rendezvényét a rendőrség, tájékoztatott a soproni kapitányság határozatáról szerdán a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Kocsis Tünde elmondta, miután a soproni kapitányság nem engedélyezte a gárda szombati felvonulását a községben, a mozgalom képviselője újabb bejelentést tett, e szerint megváltoztatták a vonulás útvonalát és a nagygyűlés helyszínét. Ennek a programnak a megtartását tiltotta most meg a rendőrség. Indoklásként felhozta, hogy a közlekedés zavartalanságának biztosításában a rendezvény komoly hátrányt okozna, a közúti forgalom elterelése pedig nem oldható meg.

Kifejtette, a rendezvény megtartásánál nemcsak az ott résztvevők jogát, hanem az egész közösség érdekét figyelembe véve mérlegeli a rendőrség, hogy a gyülekezés és a mozgás szabadságát az adott helyszínen és időben a jogszabályok alapján tudja-e biztosítani. A gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások alapvető jogainak sérelmével, megbotránkozást és félelmet másokban nem kelthet, mondta az alezredes.

Linter Tibor iváni polgármester azt közölte, az iváni önkormányzat határozatlan időre felfüggesztette a Magyar Gárda szombatra tervezett nagygyűlését.