Az APÜSZ adóvizsgálatot kér a Torgyán házaspárt ellen

MTI
2001.04.17. 17:57
Adóvizsgálat megindítását kéri a Torgyán házaspár ellen az APEH Üldözötteinek Szövetsége, mivel meglátásuk szerint a házaspár önmagát keverte gyanúba ellentmondó nyilatkozataival - derül ki abból a levélből, amelyet az adóhivatal elnök asszonyának, Vida Ildikónak küldött meg a szövetség. Burillák Attila, az adóhivatal szóvivője elmondta: mint minden közérdekű bejelentésnél, ennél is megteszik a szükséges intézkedéseket, amelyeket azonban adótitok miatt nem részletezhet. A szóvivő azt is közölte, hogy az intézkedésekről tájékoztatást kap a bejelentő, de csak addig a mértékig, ameddig az nem sérti az adótitkot. Az APÜSZ már korábban feljelentést tett a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál jelentős mértékű adó- és társadalombiztosítási csalás alapos gyanúja miatt Torgyán József és Torgyánné Cseh Mária ellen. A nyomozás elrendelést azonban megtagadták azzal az indokkal, hogy adóbevallások ellenőrzése nem a nyomozó hatóság, hanem az adóhivatal feladata. Az APEH első emberéhez írt levelében a szövetség azt hangsúlyozza, hogy a közvélemény számára nehezen érthető mi tartotta vissza az adóhatóságot az adóvizsgálat elrendelésétől. Meglátásuk szerint ugyanis a Torgyán házaspár vagyonszaporulatának eredetére csak abban az esetben derülhet fény, ha a vagyongyarapodást az APEH kivizsgálja.