Önkormányzati pénzintézet alakul

Világgazdaság
2001.05.16. 08:28
Az elmúlt három hónapban több mint száz település írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogy részt kíván venni egy önkormányzati tulajdonú pénzintézet létrehozásában - nyilatkozta Imre Miklós ügyvéd, a szervezőbizottság tagjától. Az új pénzügyi szervezet egyrészt az önkormányzatok meglévő értékpapírjainak kezelésével foglalkozna, másrészt segítséget nyújtana pénzügyi befektetéseknél, kötvénykibocsátásoknál, illetve a beruházásokhoz szükséges nemzetközi források megszerzésénél. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy ez utóbbi iránt különösen nagy az érdeklődés. A létrehozandó részvénytársaság speciálisan csak önkormányzati ügyekkel foglalkozna. A tevékenységéből származó profit az alapító helyhatóságoknál maradna, s a saját cég természetesen kedvezőbb tranzakciós díjakat szabna. Az előzetes egyeztetések szerint a csatlakozni kívánók 100 ezer és 5 millió forint közötti készpénzzel szállnának be. A törvény szerint értékpapír-forgalmazó társaságot 100 millió forintos alaptőkével lehet létrehozni, de a legkedvezőbb státusok megszerzése miatt 500 millió forint alaptőkére lenne szükség.