Megkezdődik a darubaleset tárgyalása
Pénteken kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a büntetőper, amelyben a II. kerületi Mammut üzletház 1998-as építkezésekor bekövetkezett, két halálos áldozattal járó daruomlás okát és felelőseit vizsgálják. A vádirat szerint az 1998. február 21-én bekövetkezett tragédia oka az volt, hogy a több mint 40 méteres szerkezet bontásához szakszerűtlenül, a szükséges technológiai ismeretek hiányában fogtak hozzá. Vádlottként az ügyben N. István, a toronydaru telepítését és bontását végző bt. ügyvezetője, továbbá K. Ferenc és Cs. József szerelők szerepelnek. A gémszerkezet lezuhanását és az egész daru összedőlését közvetlenül az idézte elő, hogy a gémet a bontásra vonatkozó előírásokkal éppen ellentétes irányba állították és így a szerkezeti elemekre három és félszeres többletterhelés nehezedett. Ennek hatására a Lövőház utcában álló daru Fény utca felé néző gémje a Széna tér irányába fordult át, majd az egész daru ledőlt. A tragédia során több mint 40 méteres magasságból leesett a darun dolgozó négy személy, köztük a három vádlott. A balesetben életét vesztette a mélybe zuhanó S. Tibor, illetve a Széna téren dolgozó O. Sándor, akire rádőltek a daru szerkezeti elemei. Többen nyolc napon túl gyógyuló sérléseket szenvedtek, egyiküknél maradandó fogyatékosságok alakultak ki.