![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Megkezdődött a sortűzperek tárgyalása
A Legfelsőbb Bíróság a perbeszédek után csütörtökön elnapolta a három halálos áldozatot és két súlyos sérültet követelő 1956. október 26-i tatai sortűz tárgyalását, melyben Korbély János 71 éves nyugállományú alezredest emberiség elleni bűntettel vádolja a Katonai Főügyészség. A legmagasabb bírói fórum a sortűz-perek tárgyalását korábban is már többször elhalasztotta, illetve egyszer már le is zárta. 1997-ben pótnyomozásra adta vissza a Legfelsőbb Bíróság az ügyeket, 1998 novemberében pedig helybenhagyva az elsőfokú döntéseket elévülés miatt szüntette meg az eljárást a tatai, a kecskeméti és a tiszakécskei sortűz ügyében. Tavaly júniusban azonban a Legfelsőbb Bíróság öttagú tanácsa felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezte a három megszüntető végzést, és új eljárásra utasított. Értelmezése szerint az 1956-os sortüzekre a genfi jog alkalmazandó, azaz azokat soha el nem évülő emberiség elleni bűntettként kell vizsgálni. E döntés alapján kezdődött meg csütörtökön a három sortűz-per megismételt másodfokú eljárása.