![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Felelősöket nevezett meg kábelügyben a vizsgálat
A kábelügyben lefolytatott főpolgármesteri vizsgálat négy köztisztviselőt igen, politikust azonban nem talált felelősnek - közölte Tiba Zsolt főjegyző csütörtökön. Az érintettekhez csütörtökön eljuttatott mintegy 100 oldalas jelentés a hírügynökség értesülései szerint számos fontos kérdésre nem ad választ. Így például arra sem, hogy az FKF Rt. vezetői kinek a vélelmezett nyomására írtak alá a válallat és a főváros korábbi álláspontjával ellentétes szerződést az Elmű Rt.-vel. A vizsgálat felszínre hozta, hogy az üggyel összefüggésben iratok tűntek el. Elmaradt továbbá az előírt belső koordináció és a vezetői ellenőrzés éppúgy, mint a felettesek tájékoztatása. A jelentés rögzíti azt is, hogy a vizsgálat módszereivel - kérdés-felelet alapján - nem lehetett megállapítani, hogy ki, milyen kárt okozott az ügy során.