Szalonikiben hibáztak a pilóták
A TU-154-es háromtagú személyzetének hibája is bebizonyosodott a Malév 2000. július 4-ei szaloniki járatának csaknem végzetes leszállásával kapcsolatos vizsgálatok során. A pilóták jelenleg ugyan nem repülhetnek, de később valószínűleg újra gépre ülhetnek. Szinte másodpercre lebontva mutatja be a kritikus földet érést az Aeromagazin legfrissebb, szeptemberi számában. Az észak-görögországi repülőtér megközelítése során a Tu-154-est a kapitány vezette, s az ő utasítására a másodpilótának kellett volna kiengednie a futóművet. A folyamatot, vagyis a leszállás előtti teendőket a szabály szerint a fedélzeti mérnöknek kell ellenőriznie, egy kontroll-lista felolvasásával. A vészhelyzet kialakulásához a szaloniki légikikötő körüli problémák is hozzájárultak. A reptér magas hegyek között fekszik, futópályája rövid, alig 2 kilométeres. A leszálláshoz készülődő, néhány száz méteres magasságban haladó gép pilótáját a légiirányítás arra kérte: a megközelítési kört szélesítsék ki, hogy időt adjanak a sorban előttük lévő két repülőgépnek a pálya elhagyására. Emiatt a pilóták a leszállás előtti legutolsó percekig csupán az éterből szerezhettek tudomást a forgalmi helyzetről. A szovjet gyártmányú repülőgépen egy hangjelzés figyelmezteti a pilótákat a leszállás előtt, ha nincs kiengedve a futómű. Ezt a dudát a gép kieresztett fékszárnyai aktivizálják. Csakhogy a magyar gép már tizenöt fokosra állított fékszárnyakkal kezdett el körözni. Erre szükség volt a viszonylag alacsony repülési sebesség miatt is, ugyanakkor még korai lett volna kiengedni a futókat. A pilótáknak így percekig őrjítő dudaszóban kellett volna ülniük. Ilyenkor elfogadott eljárás a duda kikapcsolása. A három futó állapotát ugyanakkor egy sor piros lámpa is jelzi. Miután a torony engedélyezte a gép leszállását, már szemben álltak az üres pályával, s kevés idejük maradt a földet érésig. A fekete doboz adatai alapján bizonyos, hogy ekkor a futók nem voltak kibocsátva. A szaloniki légi forgalmi irányítók az utolsó pillanatban a földről észrevették a hibát, s utasították a személyzetet az átstartolásra. Ezután a gép még nem kezdett el azonnal emelkedni. Így a Tupoljev törzse és fékszárnyai hozzáütődtek a futópálya betonjához, s a gép több száz méteren keresztül érintkezett a betonnal. Ennek következtében a fékszárnyak egy része leszakadt, s gép törzsének hátsó része, és a futóműgondola is súlyosan megrongálódott.