Árpád
-2 °C
4 °C

Vége a Népszava és a HM közötti pernek

2000.09.18. 12:22
A Honvédelmi Minisztérium szabálytalan módon terjesztette be a bíróságra helyreigazítási keresetét a Népszava című napilapban megjelentekkel kapcsolatban - állapította meg a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság. Ezért hétfőn a bírósák megszüntette a pert és hatályon kívül helyezték a júniusi elsőfokú ítéletet. A bírósági keresetet ugyanis nem az a személy nyújtotta be, aki korábban helyreigazítást kért a laptól. A tárca a napilap három írásának a helyreigazítását kérte, mert e cikkek szerint a haderőreformmal kapcsolatos létszámleépítés előkészítése során lista készült a katonatisztek 1990 előtti politikai szerepvállalásáról. Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban csak részleges helyreigazításra kötelezte a Népszavát, a felperes 9 pontos keresetéből kettőnek adott helyt. A tanúk érdemben kétségbe nem vonható nyilatkozatai alapján megállapította, hogy történt adatgyűjtés. A szaktárca fellebbezett az ítélet ellen.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?