MSZP-platformok a kormányfő-jelölésről

2001.03.28. 19:12
A pártelnök javaslata alapján az elnökség legkésőbb két héten belül alakítsa ki javaslatát az MSZP miniszterelnök-jelöltjének személyére - hangzott el az MSZP két platformjának, a Baloldali Tömörülésnek és a Szociáldemokrata Társulásnak szerdai ülésén. A platformok támogatják a párt elnökségének döntését, melyben június 30-ra javasolják összehívni a párt következő kongresszusát. A Baloldali Tömörülés platformot vezető Kiss Péter az Index érdeklődésére elmondta, hogy először a megfelelő tartalmat kell egységesen meghatározni, ezt követően dönt majd a kongresszus arról, hogy ki legyen a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Újságírói kérdésre Kiss Péter nem erősítette meg, hogy a két platform Medgyessy Pétert támogatja. Az ülésen Vitányi Iván a Szociáldemokrata Társulás platform vezetője hangsúlyozta, az MSZP kormányra kerülése esetén minél hamarabb foglalkozzon az eddig elmaradt szociális fordul kérdésével, mert mint e tekintetben Magyarország nem felel meg a nyugati normáknak.