A KSH szerint nem kell aggódni a kormányőr népszámlálók miatt

2001.05.02. 16:53
Szakmailag nem kifogásolható, hogy a védett személyek körzetében élőket a Köztársasági Őrezred tagjai összesítették a népszámlálás során, mivel a számlálókörzetek megbontását a KSH nem tartotta volna elfogadhatónak - hangsúlyozta Mellár Tamás, a KSH elnöke szerdán. Mellár hangsúlyozta, hogy a hivatal a népszámlálás végrehajtása során törvényt nem sértett, és illetéktelen adatot nem kért, illetve nem dolgozott fel. Mellár szerint az önkormányzatokat alapvetően a célszerűség motiválta az összeírók kiválasztásában. Megjegyezte: a Belügyminisztérium saját döntése volt az őrezred tagjainak alkalmazása számlálóbiztosként, és ez nem is volt titkos, mivel a Belügyi Közlöny januári számában is megjelent az erre vonatkozó utasítás. Könyves Krisztina, a Belügyminisztérium szóvivője újfent hangsúlyozta, semmifajta titkos adatgyűjtést nem végeztek a kormányőrök, és kizárólag azért alkalmazták őket, mert a védett vezetők otthonába csak megbízható személyek léphessenek be.