Az SZDSZ nem enged Schlecht-ügyben

MTI
2001.09.20. 16:44
Az SZDSZ a Schlecht Csaba elleni nyomozás folytatásának elrendelését kéri a legfőbb ügyésztől, mert szerintük a nyomozást megszüntető határozat törvénysértő és megalapozatlan. Magyar Bálint és Eörsi Mátyás országgyűlési képviselők kifejtették: szerintük a nyomozó hatóság a határozat alapjául vett tényállást részben hiányosan, részben tévesen és ellentmondóan állapította meg, az abból levont ténybeli, logikai és jogi következtetések is tévesek. A nyomozást megszüntető határozatban a honatyák nem kaptak választ arra, hogy milyen motiváció alapján jöttek létre a tényállásban szereplő 13 gazdasági társaságot érintő elidegenítések. Meglepő találták, hogy a "nyilvánvalóan fiktív vevő" tekintetében vizsgálták a gazdasági kapcsolatokat, bár várható volt, hogy ilyenek nincsenek, ugyanakkor Schlecht Csaba esetében, akinél ennek jelentősége lett volna, ilyen irányú nyomozás nem történt - fogalmazott Magyar Bálint.

A szabad demokrata politikus úgy vélekedett: Magyarországon megszűnt a törvény előtti egyenlőség. "Úgy tűnik, hogy a törvények nem vonatkoznak a Fidesz rokonai, barátai körüli kétes ügyek felderítésére" - fűzte hozzá Magyar Bálint.