Bármikor megalakulhat Kupa Mihály pártja

MTI
2001.11.20. 19:41
Akár már a héten megalakulhat a Centrum Párt, amelynek az MDNP, a KDNP, a Zöld Demokraták és a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület politikusai lesznek a tagjai - mondta Kupa Mihály független képviselő, aki az előzetes információk szerint az új párt elnöke lesz. Az említett pártok vezetői és vezető munkatársai kedden megbeszélést folytattak az új szervezet megalakításáról az MDNP budapesti székházában. Megállapodtunk abban, hogy az országgyűlési választások első fordulójának lezárásáig senkivel semmilyen szövetséget nem kötünk - emelte ki a politikus. Készülő politikai programjukból kiemelte, hogy az új párt különös figyelmet kíván szentelni a mezőgazdasággal, a vidékfejlesztéssel és a regionális politikával kapcsolatos problémáknak. Az egészségügy helyzetén szerintük rövid távú válságkezeléssel és hosszú távú stratégiai programmal lehet javítani. Kupa Mihály elmondta: programjukban a demokrácia, a parlamentarizmus és az alkotmányosság kérdéseivel is foglalkoznak.