Néma demonstráció a nők közéleti szerepéért a Blahán

MTI
2001.12.07. 17:35
"Nők a változásért" mottóval néma demonstráció kezdődött pénteken délután Budapesten, amelynek szervezői a nők közéleti szerepvállalásának szükségességére hívják fel a figyelmet. A délután hat óráig tartó rendezvényt a Nők a Közéletben Alapítvány szervezte. A szervezet a "néma kiállással" igyekszik nyomatékot adni annak, ami eddig hangos beszéddel nem sikerült: felhívni a figyelmet a magát családbarátnak minősítő kormány - álláspontjuk szerint - elfogadhatatlan tevékenységére. Az alapítvány szerint a néma demonstráció "mindennél hangosabban" jelzi: a kormány épp az átlag magyar családokért tette a legkevesebbet. A Blaha Lujza téren az alapítvány és más civil szervezetek képviselői szórólapokat osztogattak a járókelőknek, az érdeklődőkkel pedig elbeszélgettek. Gurmai Zita, az alapítvány elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy több szocialista politikus is jelezte részvételi szándékát a rendezvényen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon minimális, mindössze 8 százaléknyi a nők aránya a képviselők között a parlamentben, holott az ország lakosságának 55 százalékát ők teszik ki.