Végleges a Fidesz-MDF lista Csongrádban

MTI
2002.01.29. 13:11
A Fidesz és az MDF Csongrád megye mind a hét egyéni választókörzetében közösen indít parlamenti képviselőjelölteket a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) támogatásával. Mind a hét jelölt jelenleg is parlamenti képviselő. A három szegedi körzetben, az 1-es, a 2-es, valamint a 3-as számúban Rákos Tibort, az MDF-es Balogh Lászlót és a város polgármesterét, Bartha Lászlót indítja ismételten a Fidesz-MDF. A 4-es számú választókörben, Csongrádon és térségében a Független Kisgazdapártból átigazolt Vincze László, az 5-ösben, Szentesen és környékén Farkas Sándor, a 6-osban, Hódmezővásárhelyen és környékén a város polgármestere, Rapcsák András, végül a 7-es körzetben, Makón és térségében Martonosi György méretteti meg magát ismét.

A megyei listán huszonegy képviselőjelölt szerepel, közülük ketten, Molnár Róbert és Vincze László korábban a Független Kisgazdapárt parlamenti politikusai voltak. Az MDF három helyet kapott a listán, az MKDSZ pedig egyet. A listát Farkas Sándor vezeti, Vincze László a kilencedik, Molnár Róbert a tizedik helyet foglalja el.