A kormány a magyarigazolványok kiadásának, illetve a támogatási rendszer kialakításának 2001. évi előkészületeire csaknem 3,5 milliárd forintot biztosított, az igazolványok kiadásának idei költségeit pedig mintegy 3 milliárd forintban állapította meg.
Erről Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára beszélt kedden az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt a kedvezménytörvény költségvetési hatásairól szóló beszámolójában, amelyet Tállai Andrással, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárával közösen tartott.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy előzetes becslések szerint a törvényben meghatározott kedvezmények és támogatások költsége az idén 7 milliárd forint körül lesz.
Tállai András a vitában elhangzottakra reagálva kijelentette, hogy a törvény végrehajtásának költségei nem olyan jelentősek, hogy módosítani kellene miattuk a költségvetési törvényt.
Mint mondta, a törvényből fakadó kiadásokat a költségvetés általános tartalékából fedezi a kormány.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon